2009-10-04 23:28:00

Öregdiák

A gimiben minden év októberének első péntekjén öregdiák találkozó van. Ez azt jelenti, hogy aki valaha odajárt, az elmehet és találkozhat azokkal, akik ott vannak. Néhány tanerő is tiszteltét szokta tenni, az ex-diákok közül meg főleg az utolsó 2-3 évben elballagottak. Terinénivel üzengettem WiW-en, hogy jöjjön el, és beszéltem Neával is, hogy ne menjek egyedül. :) Más sajnos nem ért rá, vagy nem akart jönni. Terinéni is irta, hogy lehet, hogy nem tud jönni. Mire péntekre került a sor, már én se akartam menni. fáradt voltam és nyűgös. AZtán egyszercsak csöng a telefonom. Nemá volt, hogy ott van Terinéni, és hozott palacsintát. Ez mindent megváltoztatott, és mentem a suliba :) Odaértem, nagy volt a nyüzsgés, de senkit nem ismertem. :) volt 1-2 ismerős arc, aztán később befutottak ismerősök is, de nem sokan. Egész este Terinénivel beszélgettem, felemlegettük a portán töltött időnket, meg vitattuk a világ dolgait, és naná, mutogattam fényképeket, nahmeg megnéztem az Unokát is fényképen :).

JAh. és persze pusztitottam a palacsintát is. Mutogattam képeket még Nemának és Esztinek, meg Sanyinak majd eljöttünk.

Meg kellett állapitanom, hogy az öregdiák találkozó kb arról szól, hogy találkozol olyanokkal, akikkel máskor is szoktál, és jót dumáltok. Jó esetben befut 1-2 régi ismerős, akiknek lehet örülni.

Azért jó volt. és finom a palacsinta. :)